Országos főépítészt csinált államtitkárából Lázár János
Csütörtöktől Lánszki Regő feladata lesz például az is, hogy kidolgozza a nemzeti építészetpolitika céljait.
Csütörtöktől Lánszki Regő feladata lesz például az is, hogy kidolgozza a nemzeti építészetpolitika céljait.
Maruzsa Zoltán szerint a romló gazdasági környezetben kisebb lesz a munkaerőpiac elszívó hatása.
Csák János sem szegény: két nagy háza van a harmadik kerületben. Új vagyonnyilatkozatokat közölt a kormány.
Soha nem látott tempóban népesülnek be Budapest és néhány vidéki város agglomerációs övezetei. A kormány addig fűtötte a lakáspiacot, amíg a fejlesztőkön kívül mindenki más rosszul járt. Megoldás csak felülről érkezhet, és mintha ezt Lázár Jánosék is belátnák.
A külügyminiszter Indiában nyilatkozott a köztévének, azt mondta, a napenergia-beruházásokat is felpörgeti Magyarország.
Az ötödik Orbán-kormány első intézkedésével elvonja a multiktól és a bankoktól az extraprofit nagy részét, erről jönnek részletek a csütörtöki kormányinfón, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mellett Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is részt vesz. Élő közvetítésünk.
Első ránézésre csak egyes személyek változtak az új kormányban, ahol a gazdasághoz köthető témák kilenc tárcavezetőhöz is köthetők lesznek majd. Ha alaposabban megnézzük, akkor azért jól kivehető az a stratégiaváltás, amely miatt várni kellett az ötödik Orbán-kormány megalakulására.
A technológiai és ipari miniszter tudósítónknak azt mondta: a lehetséges vételár üzleti titoknak számít.
Kedden letették az esküt a Parlamentben Orbán Viktor ötödik kormányának miniszterei. Előtte a miniszterelnök mutatta be a 14 tárcavezetőt.
Május végén megszűnik a koronavírus miatt bevezetett veszélyhelyzet, helyébe a háború miatti lép.
Milliárdokban mérhető a leendő kormány – hivatalosan még be nem jelentett – tagjainak összesített vagyona, még akkor is, ha a vagyonnyilatkozati rendszer finoman szólva sem alkalmas arra, hogy teljes képet adjon a politikusok ingóságairól és ingatlanairól.
A jegybankból meglepetésre távozott, meglepetésre lett Orbán gazdasági főtanácsadója, de egyáltalán nem lenne meglepő, ha mindezek után miniszteri poszt várná Nagy Mártont.
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos jogi kérdéseket rendező, Gulyás Gergely által benyújtott törvényjavaslat egy új megnevezést – egészségügyért és közbiztonságért felelős miniszter – használ, ami azt erősíti, hogy a Belügyminisztériumhoz kerül az egészségügyi terület.
Sok még a bizonytalanság, a találgatás az ötödik Orbán-kormány összetételéről, és ezúttal lassabban is alakul meg a kabinet – négy éve ilyenkor, már a teljes névsor nyilvános volt, most pedig Orbán Viktor május végére ígéri. Pintér Sándor és Semjén Zsolt továbbra is biztos pontja lesz a kormánynak, és a miniszterelnök biztosan számít Szijjártó Péterre, Varga Mihályra, Gulyás Gergelyre, bár elképzelhető, hogy egyes posztokon taktikai személycseréket hajt végre.
A Paks II. beruházás jó eséllyel egy nagyobb tárca alá kerülhet.
Sokan arra számítanak, Navracsics szerepet kap az új kormányban.
Megszorításokra, sőt a rezsicsökkentés végére számít a hvg.hu olvasóinak nagy többsége az új kormánytól. Az oktatás, az egészségügy vagy a nyugdíjrendszer reformja a következő ciklusban sem várható a többség szerint. Brüsszel marad minden bajok univerzális bűnbakja.
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint utolsó fejezetéhez érkezett a légitársaság és a kormány üzengetése.
Letették az esküt a Parlamentben Orbán Viktor ötödik kormányának miniszterei kedd délután. Fotóink a helyszínről.
A miniszterelnök focicsapat mintájára közölte új kormányának névsorát.